Very Important Papa
Vébédöntőn részt venni állampolgári jog!
Facebook-bejegyzésében a Fidesz EP-képviselője még a melleknél kényesebb testrészeket is szóba hoz, annyira felhúzta magát a 444 Orbán Gáspár vb-döntős jelenésével kapcsolatos cikkén.
Orbán Gáspárnak nem tetszik, hogy róla ír a magyar sajtó, hiszen ő saját magát nem látja közszereplőnek. Azért valószínűleg nem volt rossz neki a brazíliai stadion VIP-páholyából, apja, Orbán Viktor mellől nézni a vasárnapi vb-döntőt Putyintól és Merkeltől 10 centire.
Orbán Viktor igazán előkelő társaságban nézte a vasárnapi vb-döntőt fiával, Gáspárral. A mémgyár ezúttal sem ment el tétlenül a téma mellett.
Bemutatták a nyilvánosságnak a felcsúti Pancho Arénát, amelyben húsvét hétfőn rendezik az első mérkőzést. A 3500 férőhelyes, Makovecz Imre tanítványa, Dobrosi Tamás által tervezett, faszerkezettel fedett futballstadiont két éve kezdték el építeni. Akkor 3,8 milliárd forintra becsülték a költségeket, amelyeket legnagyobb részt társaságiadó-felajánlásokból, illetve hitelből fedeztek. A Pancho Arénában játssza majd hazai mérkőzéseit a Puskás Akadémia FC, de ez lesz az egyik helyszíne a 2014-es U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságnak is.
A Ligakupa 6. játéknapján a Videoton 3-0-ra legyőzte a Dunaújvárost idegenben, a fehérvári csapatba csereként beállt Orbán Viktor fia is, Orbán Gáspár – írja az Origo.
Orbán Gáspár, a kormányfő 22 éves fia lakik albérlőként Garancsi István miniszterelnöki megbízott, a Videoton és a Duna Takarékszövetkezet résztulajdonosának budai lakásában – közölte a Népszabadság. A lap szerint a lakás épp Lévai Anikó, a kormányfő felesége által 2008-ban megvett másik lakás mellett van, amelyben a házasodni készülő Orbán Ráhel él.
A Puskás Ferenc Akadémia kommunikációs igazgatója szerint a magyar kupacsapatok idei szánalmas teljesítményének felelőse természetesen Gyurcsány Ferenc, Puskást és Kocsist viszont Klebelsberg Kunónak köszönhetjük. Jó. De akkor ki felel Orbán Gáspár sikereiért?
A fapados lelátón szurkolta végig fia meccsét Orbán Viktor - írja a Blikk.
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgóakadémia nyolc fiatal focistájával, küztük Orbán Gáspárral kötött profi szerződést a magyar bajnok Videoton FC.